Míg Európa több országában legalább a pozíciókhoz tartozó minimum fizetések nyilvánosak és az álláshirdetések részét képezik, itthon a vállalatok államtitokhoz hasonló módon védik ezeket az információkat. Vajon mi rejlik emögött?

Valószínűleg mindenki legalább egy olyan esetet tud említeni, amikor egy cég HR-ese, vagy egy fejvadász nem válaszolt arra a kérdésre, hogy mennyi az elérhető fizetés az adott munkakörben. “Nem mondhatom meg”, “ebben a körben erről még nem lehet beszélni”, ez “bizalmas információ” – íme néhány a leggyakoribb reakciók közül. Arról már ne is beszéljünk, hogy miért nem szerepel már magában az álláshirdetésben ez az adat. Mi ez a nagy misztikum a bérek körül, miért nem tudhatjuk, hogy adott vállalat adott pozícióban milyen nagyságrendet tud vagy hajlandó megfizetni?

A kérdés persze rendkívül bonyolult és összetett: mind a nyilvános, mind a titkos kompenzációs rendszerek mellett lehet érveket és ellenérveket felsorakoztatni, amelyből aztán soha véget nem érő viták kerekedhetnek.

Egyik oldal mellett sem szeretnénk letenni a voksunkat, azt viszont fontosnak tartjuk, hogy az álláskeresők megismerhessék azokat a tényezőket, amelyek miatt ennyire érzékeny ez a kérdés:

1. Amire mindennek az eredője: a kultúra

Nem kell társadalomkutatónak lenni ahhoz, hogy tudjuk: hazánkban a pénz és a vagyon a legszenzitívebb témák egyike. Vajon hogyan kezelnénk a helyzetet, ha minden ismerősről, barátról, szomszédról tudnánk, hogy mennyiből is él és fordítva? Fel lennénk készülve erre? Mielőtt valóra válna amit kívánunk, érdemes lehet ezeken a kérdéseken is elgondolkodni.

2. Amit sokan tagadnak: a szürke-és feketegazdaság

A hazai valóság az, hogy nagyon sok vállalat nem jelenti be munkavállalóit a munkakörhöz tartozó valós összegre, legyen ennek bármi is az oka. Ezt szinte lehetetlen nyilvánosabb fizetési adatoknál helyesen kezelni, az adóhatóságnak pillanatok alatt feltűnne, hogy az álláshirdetésben szereplő összegek töredéke után fizet csak a vállalat járulékot. Ez persze nem feltételen jelenti azt, hogy aki nem tünteni fel a várható bér összegét, az rögtön takargat valamit.

3.  Ami mindent szabályoz: a piaci verseny

Vajon milyen hatása lenne annak, ha pontosan tudnánk, hogy egy iparág adott szegmensében működő vállalatok hogyan is honorálják a munkát? Ezáltal egy véget nem érő spirálba kerülne mindenki, hiszen, ha egy versenytárs emeli a béreket, a többi vállalaton is nagy lenne a kényszer, hogy meglépje ugyanezt. A fizetések persze nem emelkedhetnek a végtelenségig, de ez egyértelműen olyan mértékű nyomást helyezne az iparág szereplőire, amit nagyon nehéz lenne jól kezelni, eltűnne a vállalatok egyik versenyelőnyét biztosító faktor, azaz az eltérő kompenzációs rendszer, mint lehetséges motiváció.

4. Amit mindenki szeretne elkerülni: belső bérfeszültségek

Ha egyszer mindenki számára elérhetőek a béradatok, akkor az egyazon cégnél dolgozó munkavállalók előtt is “szabad a pálya” azok megismerésére, amelyből aztán a következő vagy ehhez hasonló kérdések vetődhetnek fel: “Miért nem keresek ennyit, ha én is ugyanebben a pozícióban dolgozom?”, “Miért keres X többet egy olyan pozícióban, amely szerintem kevesebb tudást igényel, mint az enyém?”. Mindez nemcsak a fluktuáció növekedéséhez vezethetne, hanem a vezetők és HR-es kollégák magyarázkodással tölthetnék a nap 24 óráját. A valódi munkavégzés helyett a munkatársak a vállalat fizetési térképét rajzolgatnák, amiben aztán jól el is vesznének.

5: Amit mindenki hisz: a HR-esek “hóbortja”

Sokan azt gondolják, hogy a HR-es vagy a fejvadász a hibás, amikor a feltett kérdésre kitérő választ ad. Holott őket is kötik a vállalati irányelvek: ha az a céges szabályzat, hogy csak személyes találkozón kerülhet sor bértárgyalásra, akkor neki ezt követnie kell. A fejvadászokat is az ügyfeleik kérhetik arra, hogy kezeljék minél bizalmasabban a bérsávokat.

5+1: Tegyük szívünkre a kezünket:

ha látnánk egy nekünk tetsző és megfelelő álláshirdetésben egy “-tól-ig” határt, majd később megkérdeznék jövedelemigényünket a beszélgetéskor, nem rögtön a felső határt mondanánk, még ha amúgy kevesebbel is megelégedtünk volna?

Ez esetben arról még nem is beszéltünk, hogy ezáltal a cégek elveszíthetnek olyan potenciális jelentkezőket, akik adott esetben a vártnál magasabb kvalitásokkal rendelkeznek – amely tudást a cég tudna hasznosítani és azt annak megfelelően honorálni is – de mivel ők a megjelölt legmagasabb bérsávnál valamivel többet szeretnének hazavinni, esetleg meg sem pályáznák az adott pozíciót.

Az, hogy a fizetések esetében tehát mennyire jó vagy rossz megoldás a transzparencia elve, nem olyan kérdés, amelyre egyértelmű választ lehet adni. A “megoldást” persze itt is valahol az arany középút táján kereshetnénk.

Bármi is a helyzet, állásinterjún a bérigényünket illető kérdés esetében mindenképpen az őszinteséget javasoljuk: mondd el, mi az az összeg, amivel már elégedetten mennél haza a következő fizetési napon!


Te mit gondolsz erről, milyen tapasztalataid vannak? Írd meg nekünk!